Életveszélyes is lehet a bárányhimlő?

bárányhimlőTudta, hogy Magyarországon száz bárányhimlős gyerekből egy kórházba kerül? Az Egyesült Királyságban ráadásul a bárányhimlő szövődményei miatt az egészségügyi intézménybe kerülő gyermekek hetven százaléka tizenöt év alatti. További számadat, hogy a kiütésekkel és viszketéssel járó betegségen a gyermekek kilencven százaléka átesik, s csekély azoknak az aránya, akik felnőttkorban küzdenek meg a bárányhimlővel. Mindezt csak azért írtuk le, hogy egyértelmű legyen: a bárányhimlő tüneteit nem érdemes eltúlozni, de a betegség esetleges szövődményeit sem szabad alábecsülni. A bárányhimlő miatt étvágytalan, lázas, elesett gyermeket fokozott figyelemmel kell ápolni és a bárányhimlőt kezelni.

A bárányhimlő kezelése: Otthoni vagy szakszerű orvosi kezelés?

Fontos, hogy vágjuk gyermekünk körmét rövidre, hogy nehezebben tudja elkaparni a bárányhimlő tüneteként jelentkező kellemetlen kiütéseket. A bőr viszketését egyébként langyos vizes zuhannyal lehet enyhíteni, és persze érdemes lázcsillapítóval csökkenteni a lázat. Ha a beteg gyerek azonban nem iszik eleget, gyenge, nehezen ébreszthető fel és lázas marad akkor is, amikor már nem jelentkeznek újabb kiütések, akkor érdemes orvoshoz fordulni, hogy megelőzzük a bárányhimlő esetleges szövődményeit. A legjobb megoldás, ha már 16-18 hónapos korban beoltják a kicsit a leginkább két adagos bárányhimlő elleni oltással még az előtt, hogy a közösségben átterjedne a gyermekre a bárányhimlő.

Bővebb információ: http://www.baranyhimlo.hu

OEK Módszertani Levele a 2016. évi Védőoltásokról, Epinfo 23. évf. 1. kszám. 2016 február 15.
https://www.gov.uk/government/uploads/system/uploads/attachment_data/file/456562/Green_Book_Chapter_34_v3_0.pdf utolsó felkeresés: 2016. 04. 30.
Centers for Disease Control and Prevention. Epidemiology and Prevention of Vaccine-Preventable Diseases. Hamborsky J, Kroger A, Wolfe S, eds. 13th ed. Washington D.C. Public Health Foundation, 2015.
European Centre for Disease Prevention and Control. Varicella vaccination in the European Union. Stockholm: ECDC; 2015.

Ez a cikk a GlaxoSmithKline Kft. közreműködésével jött létre.

HU/VAR/0011/16a
Az anyag lezárásának dátuma: 2016.05.12.
OGYÉI engedély száma: OGYÉI/30835-4/2016

Értékeld a bejegyzést!